Kívűlről nézve a meccset igencsak lefordultunk majdnem a kispadról ! Bennt is érezhető volt ez ?

Az eredménynek nagyon örülök . Kevésbé szép játékkal nyerni tudtunk . A játék nagy része a mezőnyben folyt , sajnos mi, is és szerencsére az ellenfél is eléggé pontatlanul játszott . 

Bár a táblázat nem ezt mutatja szerintem egy összeszokott motivált csapattal volt meccsünk. 

 

Az öltözőben elhangzottakat nem hagytátok benn a masszőr helyiségben ? 

Mindenki a legjobb tudása szerint azt csinálja amit az edző kért tőle . Próbáltunk fegyelmezetten védekezni és ez sikerült is . 

 

Mi lesz a Kelen SC ellen a hazain ? 

Nagyon fontos , hogy behúzzuk a mérkőzést a kitűzött cél érdekében, és mindenféleképpen otthon tartsuk a 3 pontot. 

Első lépésben folytatnunk kell az idáig remekül működő védekezésünket , ebben nagyon sokat segítenek a középpályásaink. 

 

Mi hiányzik a Te szemszögedből az előre játéknál ?

Elől kéne egy kis szerencse , hogy az utolsó érintéseinket gólra váltsuk és akár több góllal is tudnánk nyerni. A csapatban megvan minden olyan képesség ami ahhoz kell hogy kicsalogassuk még több nézőt és kiszolgáljuk az ultráink igényeit akár 2015 től az NB3ban is . 

Már megelégednék egy sok gólos 1-0 hazai győzelemmel is . De minden viccet félretéve szép és jó játékot várok, egy 3-0 -ás győzelemmel azt hiszem a mester is büszke lenne ránk .